Hellénizmus

Bizonyára mindenki hallott már e kifejezésről, valamikor talán érintőlegesen tanultuk is az iskolában, mégis legtöbben elbizonytalanodnak, ha a terminus értelmezésére kerül a sor. Bizony, a történelem során többen is megpróbálták már értelmezni, mégis, a mai napig bizonyos rejtély fedi nemcsak a szót és értelmezését, hanem azt a kort is, amelyet ez a megjelölés lefed.

Pedig nincsen olyan ember, aki ne hallott volna Nagy Sándorról, vagy az általa alapított egyiptomi városról, Alexandriáról. Mindannyian jártunk már életünk során múzeumokban, amelyekről azonban már jóval kevesebben tudják, hogy eredetileg az alexandriai Museionról kapták a nevüket; arról a csodálatos, a tudományoknak szentelt intézményről, amely – elsőként az európai kultúra történetében – azért létesült, hogy a lehető legjobb munkakörülményeket biztosítsa a tudósok számára.

A világ hét csodája közé tartozó alexandriai világítótoronyról, az epheszoszi Artemisz templomról, és a rodoszi kolosszusról is biztosan hallottunk, olvastunk már, és valószínűleg igen sokan megcsodálták már a jordániai Petra csodálatos, rózsaszín kőbe vésett városát, vagy Rómában, a Vatikáni Múzeumban a világhíres Laokoon-csoportot.

Ott van aztán az a végzetes hírű asszony, Kleopátra is, akit kobramarás ölt meg, és akit Elisabeth Taylor személyesített meg még a hatvanas években, egy olyan filmben, melyet azóta sem tudtak igazán felülmúlni.

Nos, mindezen személyek (Elisabeth Tayloron kívül), műalkotások és városok a hellenizmus szülöttei, s egy olyan szellemiség kapcsolja össze őket, mely a történelem egy igen érdekes, mégis, méltánytalanul megítélt és mellőzött korszakát jelenti.

Talán nem is véletlen; amikor általános-, de akár középiskolában is, az ókor kerül terítékre, mindenütt lelkiismeretes és szemléletes előadásokat, történeteket kaphatunk a klasszikus Görögország históriájáról, kezdve az archaikus korral, a krétai-mükénéi korral, a görög-perzsa háborúkon keresztül, Periklész Athénjáig, a spártai állam ismérveiig, majd a kivéreztető peloponnészoszi háborúig. Végül az egész görög történelmet egy vagy két óra erejéig a világtörténelem talán legzseniálisabb alakja, Nagy Sándor zárja, de ő is csupán érintőlegesen, szinte, épp hogy csak megemlítve. Majd a következő órán a történelem tanárok Róma alapításával folytatják. Innentől kezdve csakis a Földközi-tenger nyugati medencéjére fókuszálva, mindaddig, amíg csak annyira meg nem erősödik ez a fantasztikus katonai állam, hogy elfoglalja az utolsó ptolemaida királynő, Kleopátra Egyiptomát. Csakhogy e két kiemelkedő történelmi személyiség, Nagy Sándor és Kleopátra kora között – akik lényegében a hellenizmus elejét és végét jelentik – mintegy 300 év telt el.

És erről a 300 évről szinte semmit sem tanítanak az iskolákban, pedig igen sokat köszönhet az emberiség a hellenizmus e háromszáz esztendejének.

Én most e háromszáz év, és vele együtt minden kulturális eredménye előtt szeretnék tisztelegni e néhány cikk és ismertető megírásával. Remélem sokakban felkeltettem az érdeklődést ezen igen érdekes és nagyszerű korszak iránt. Olvassa mindenki megelégedéssel és szeretettel.